A perinatális gyász első szakaszán túljutva a veszteséget elszenvedett személyek gondolkodásának fókuszába az ’értelem’ megtalálására tett erőfeszítések kerülnek. („Miért pont velem/velünk történt ez?” „Mit tettem/nem tettem jól?” stb.)

A tudományos fejlődésnek néha iszonyatos az érzelmi ára. A magzati diagnosztika éppen egy ilyen terület, ahol a technikai előrehaladás megelőzte a gyógymódokat. A szűrővizsgálatok alkalmával egyre több magzati rendellenesség felismerhető, ugyanakkor ezek nagyobb része nem gyógyítható. A szülőknek fájdalmas döntést kell meghozniuk: megtartsák-e a gyermeküket, vagy váljanak meg tőle?

A halálhoz vezető út során a beteg intenzív belső történéseket él át. Az elmenő megválaszolhatatlan kérdésekkel szembesül, keresi a titkot, önmaga legbelsőbb titkát. Gyakran magányosnak és kiközösítettnek érzi magát. Ez élete legérzékenyebb szakasza. Azok, akik kísérik ezen a nehéz úton, leginkább bizalmukkal és jelenlétükkel segíthetnek neki.

A mentálhigiénés képzés második évében találkoztam Danival. A sok éves tapasztalatnak köszönhetően kezdetben nem okozott nehézséget a segítő támogatás, később azonban kevésnek bizonyult a meglévő tudásom. Dani ugyanis nem az a halál felé tartó beteg volt, akikkel hospice munkám során találkoztam. Kiderült, hogy szívós küzdelme a betegséggel szemben eljuttatta oda, hogy esély van arra, hogy még éveket tudhat magáénak.