SegítekGyásztanácsadóként nagyon nehéz a dolgom. Nincs drámaibb megpróbáltatás az életünk során, mint szembesülni azzal, hogy elveszítettünk valakit, akit szerettünk. Vigasztalanok vagyunk, megrendült alattunk még a Föld is. Azt mondod, ha igazán tudnék segíteni, visszaadnám neked elveszített szerettedet. Ezt sajnos nem tudom megtenni. Hiszek azonban az emberi erőben, amelynek segítségével az ember a legsúlyosabb tragédiák után is képes az újrakezdésre. Hiszem, hogy a fájdalmak tisztítótüzén keresztül haladva elérhető az örömteli élet újra. Hiszek a hemingway-i mondatban: Az embert el lehet pusztítani, de legyőzni soha! Abban tudok segíteni, hogy megtaláld ezt az elveszített erőt magadban. Többféle lehetőséget kínálok, amelyek közül választhatsz lehetőségeidnek, habitusodnak megfelelően. Szívből ajánlom a díjtalan gyászfeldolgozó csoportokat a Budapest Hospice Házban, amelyre a Magyar Hospice Alapítvány ad lehetőséget. Sajnos ez a lehetőség a vidéken élők számára kevésbé elérhető. Szintén díjtalanul kaphatod a Vigaszleveleket, és egyelőre az is belefér az időmbe, hogy szintén díjtalanul válaszoljak a hozzám fordulóknak. Ha teljes figyelmet és egyéni segítséget szeretnél, akkor válaszd a személyes segítő beszélgetést, ez térítés ellenében áll rendelkezésedre. Rólad egy Ancsel Éva idézet rémlik fel: |

