Személyes segítő beszélgetés
Gyere, igyál meg egy csésze teát, és oszd meg a fájdalmadat!
A hozzám forduló gyászolók a beszélgetés után mindig elmondják, hogy megkönnyebbülést hozott számukra a találkozás, világosabban látnak dolgokat, jobban kiigazodnak az érzelmeikben, felismerik és megértik haragjuk, bűntudatuk hátterét. Később levelekben számolnak be arról, hogy úgy érzik, sikerült kicsit előbbre jutniuk a gyászfolyamatban.
Lehet, hogy neked is enyhülne a szenvedésed, ha egy gyászban jártas személlyel átbeszélhetnéd a téged ért súlyos veszteség teljes történetét, és választ kaphatnál kínzó kérdéseidre. Az elmúlt évtizedben sok gyászolóval találkoztam, úgy a kilenc éve rendszeresen indított gyászcsoportokban, mint a személyes segítségnyújtás révén, ezért folyamatosan gazdagodó tapasztalataim révén értő módon tudok segítséget nyújtani. A félelmek, lelkiismeret furdalás, harag érzéseinek csillapításán túl lehetőség van a befejezetlenség nyugtalanító érzéseinek a mérséklésére is, amikor az a gondolat bánt, hogy nem mondtál el valamit, vagy nem tettél meg valamit, ami pedig nagyon fontos lett volna.
Egy közeli, szeretett hozzátartozó elvesztése amellett, hogy fájdalommal jár, rákényszeríti a gyászolót, hogy újradefiniálja a saját életét. Egy segítő beszélgetés éppen ezért többnyire az életváltás kérdéseiben, az útkeresésben is segít.
Módszerem a maratoni beszélgetés, ami azt jelenti, te döntöd el, hány órát szeretnél. Első alkalommal általában 2-3 óránál előbb nem állnak fel a hozzám fordulók. A következő találkozás 1 hónappal később történik - ez már rövidebb időtartam - amikor már egy másik érzelmi állomáson tartózkodik a gyászoló, és másban igényli a segítséget is. A gyásztanácsadás egy kísérés, ami azt jelenti, hogy a gyászfolyamatban addig kapod a segítséget, ameddig el nem jutsz az elfogadásig.
"Kedves Magdi!
Épp egy hete, hogy beszélgettünk. A szerető csöndben, amit melletted átéltem sok olyat hallhattam meg a saját életemről belülről, amit még egyedüllétemben sem mertem soha felhangosítani. Már kevésbé sodornak el az érzelmeim és bátrabban úszom az érzelmeim tengerében. A veled való találkozás számomra egy hosszú vajúdás utáni gyöngéd születéssel ért fel. Nagyon köszönöm, hogy vagy és voltál nekem azon a szép napon! Szeretettel gondolok rád: Szabolcs Judit"
„Nagyon sokat jelent, hogy email-en is megkereshetlek, bármi gondom van, fordulhatok hozzád, mindig válaszolsz. Igazán különleges, hogy a beszélgetésünk során leginkább én beszéltem, te csak pár mondatot fűztél hozzá, mégis megindult bennem egy folyamat, aminek köszönhetően egész embernek érzem magam a veszteség ellenére is.
Azzal, hogy nekem segítesz, a családomon is segítesz: ledőlnek közöttünk a falak, amelyeket észrevétlenül, tégláról téglára építettünk az évek során.
Nagyon köszönöm!” P.Á.
|
Ha szeretnél személyes segítséget igénybe venni, kérlek, töltsd ki az alábbi kérdéseket: Kötelező* |
