Két thanatológiai témájú cikken is dolgoztam a napokban, az egyiket a csaladinet.hu kérésére, arról kellett írnom, hogy mi a teendő haláleset bekövetkeztekor otthon, kórházban, munkahelyi, közúti baleset esetén. A másik cikk a gyászról szól, ezt pedig a Mindennapi Pszichológia lap számára írtam. Belevettem példának egy levélírónak az élettörténetét, mivel annyira lenyűgözött engem az ő kivételes életereje, hogy azt gondolom, mások számára is inspiráló lehet.

Most írtam levelet neki, kértem engedélyt, hogy idézhessem őt - név nélkül persze - és ha megkapom az engedélyt akkor ide is felteszem. Vagy a vigaszlevelekben megírom. Azt is tudom persze, hogy amikor még valaki nagyon mélyen van a gyászában, az ilyen példák gyakran nem segítenek, ugyanakkor sokak meg kérdezik, egyáltalán, lehetséges-e még boldognak lenni a történtek után? Létezik-e anya, aki megvigasztalódik? Van-e özvegy, aki képes a társa nélkül iis megtalálni a lelki békéjét? Az ő számukra mindenképpen segítség, ha  látnak valakit, akit sorban érnek tragédiák, és végül mégis győzedelmeskedik a szenvedése fölött.

A cikk miatt sokat gondolkodtam megint a gyász mibenlétéről, és elolvastam újra régen olvasott írásokat is. Újult erővel hatottak rám Polcz Alaine írásai - többek közt a Gyászban lenni kötet tanulmányai, ajánlom mindenkinek.