Befejeződött a Vendégbabák gyászfeldolgozó csoportja. Fájó szívvel búcsúztunk, csak attól lett könnyebb, hogy a csoporttagok eldöntötték, folytatódnak a találkozások, csak már nem a Hospice Házban, talán nem is két hetente, de rendszeresen. Ősszel pedig indul az újabb csoport.

A másik csoport, amit a kolléganőm vezet, és ahova nem babákat, hanem gyermek és felnőtt hozzátartozókat elveszített tagok járnak - még tart egy darabig - ők később indultak. Legközelebb ősszel indul csoport itt a Hospice Házban, de van egy nagyon jó hírem! A gyászolókat segítő Napfogyatkozás Egyesület szervezésében most országosan igyekszünk elterjeszteni a gyászfeldolgozó csoportokat, és itt Budapesten is lesz több is. Éppen ezért, nem kell várni az őszi indulásra, mivel májusban is indul egy csoport. Ha érdekel, írjál Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Találkozó azoknak, akik nem akarnak találkozni

Különös meghívót kaptunk egy Valetin napi találkozóra. Egy találkozóra, amely nem a szerelmeseknek szól, hanem azoknak, akik nem vágynak már találkára, legalább is azzal nem, aki korábban a párjuk volt. Singer Magdolnát, a találkozó egyik szervezőjét kérdeztük arról, hogy mi van a szokatlan meghívás mögött.

Hogy jött az ötlet, hogy Valentin napra olyan eseményre hívjanak, amely éppen a válási krízisben lévőket szólítja meg, holott Valentin a szerelmesek napja?

Karácsonykor megemelkedik az öngyilkosságok száma. Ez azt jelenti, hogy a szeretet ünnepe, amelyet a boldog párok és családok tudnak felhőtlenül ünnepelni, még jobban kiemeli azoknak a magányát, akiket nem vár otthon senki. Valentin is felerősíti a kontrasztot a szerelem boldogsága és a párkapcsolati krízisek megpróbáltatása között. Úgy gondoltuk, hogy azokat, akik nem ünnepelni, hanem szabadulni szeretnének egy fájdalmas teherré vált kapcsolatból – vagy fordítva, tőlük akar megválni a párjuk − ezen a napon még jobban megérintheti egy olyan hívás, ami éppen ebben ígér segítséget.

Ki ez a „mi”, akik úgy gondolták? Kik és mire hívják a válási krízisben lévőket?

Annak az induló csoportnak a vezetői vagyunk, amelyről ez az információs est ad tájékoztatót. Trénerekként dolgozunk. A társam, Czellár Móni life coach és playback színész, én magam pedig Singer Magdolna veszteségfeldolgozásra szakosodott mentálhigiénés szakember, emellett író és újságíró vagyok.

Tavaly jelent meg Júlia vagyok és válok című regénye. Ez a tréning vagy csoport, aminek a tájékoztatójára invitálnak, kapcsolatban áll a könyvvel?

Történetileg igen. A könyvben saját válási krízisemet dolgoztam fel. Akik olvasták, sok részletben magukra ismertek. Nem ritkán olyan érzésekre és gondolatokra, amelyeket nem mertek kimondani, néha önmaguk számára megfogalmazni sem. A könyv megjelenése óta egyre többen fordultak és fordulnak hozzám tanácsért. Mónival azért dolgoztuk ki a VÚ (Válás és Újjászületés) szemináriumot, hogy segítsünk vele azoknak, akik elakadtak ebben a folyamatban, vagy nem tudják kivel megbeszélni a közben felmerülő problémáikat, vagy tudják, de úgy érzik, hogy hiába beszélnek róla, egy helyben forognak, s nem tudnak előbbre jutni. A VÚ szeminárium résztvevői – mert az első csoport már véget ért – úgy érzik, hogy segítséget kaptak ebben.

Mennyi ideig tart ez a szeminárium?

Az időtartam mindössze négyszer egy nap, de egy hónapos szünetekkel, tehát a folyamat négy hónapot ível át. Az első visszajelzések azt mutatják, hogy jól választottuk meg az időkereteket. Ahogy mondani szokták: a dolog „működik”.

És aki még nem tudja, hogy szeretne-e részt venni, de érdeklődik, hogyan tájékozódhat a részletekről?

Azt tanácsolom, mindenekelőtt hallgassa meg az első csoport résztvevőinek visszajelzéseit. Ha ennek alapján úgy érzi, hogy ez a számára is érdekes lehet, jöjjön el az információs estre, amire a meghívó is invitál. Az információs est díjtalan, bárkit szívesen látunk. Valentin napján, azaz február 14-én, hétfőn 18 órakor tartjuk. Jelentkezni ugyanott lehet, ahol a szemináriumi résztvevők visszajelzéseit tartalmazó videót megnézte, tehát itt.

Köszönöm a beszélgetést.

Én köszönöm.

Radnóti Csaba

A héten volt az ez évi utolsó gyászcsoportja mindkét helyen, amelyet vezetek, a babájukat elveszített szülők csoportja is és a bármilyen hozzátartozót gyászolók csoportja. Most mindenkinek kicsit nehezebb a szíve, hiszen a Karácsony nagy megpróbáltatás annak, akinek egy nagyon szeretett hozzátartozója nincs az ünnepi asztalnál, a fa mellett az énekléskor, és az örömteli együttlétben.

Advent van, ami örömteli várakozást, reményt jelent. Szó szerint eljövetel. De vajon mit jelent azoknak, akiknek fájdalom van a szívükben? Mit jelent azoknak, akiknek meghalt egy nagyon szeretett hozzátartozója?

Egyik megvásárolt könyvben találtam egy képeslapot, amely hírt ad egy könyvről. A címe: Szökés a halálból. Magyar írók az öngyilkosságról. Még nem vásároltam meg, nem tudom, milyen, de talán azok, akiknek öngyilkos lett a hozzátartozójuk, szívesen olvasnák, ezért hírt adok róla.

Kaptam leveleket gyászolóktól, és beszámoltak arról, hogyan érintette őket a Halottak Napja. Néha éppen a várttal ellentétes érzelmek jöttek elő, vagyis hogy nem jöttek elő. Minden egyes nap minden perce az elveszített hozzátartozó körüli gondolkodással telik, és ehhez intenzív érzelmek társulnak, de milyen érdekes, a Halottak Napján semmiféle érzelem nem jött elő. Nincs mély  fájdalom, majdhogynem közömbösség. Ügyes az emberi psziché, ha nagyon félünk valamitől, képes ilyen védelmi mechanizmusokat működésbe hozni.

Tegnap voltam egy stábmegbeszélésen - egy nagyon jó munkacsoportnak vagyok a tagja, egy integratív pszichoterápiás stúdiónak www.napszikra.hu - és beszélgettünk a gyászról, már csak azért is, mert Halottak Napja jön, és ilyenkor nem is annyira a halottak kerülnek szóba, hanem az itt maradók, a gyászoló emberek. Mindenki szerint ez egy nagyon kemény élethelyzet, amikor meghal valakink, akit nagyon szerettünk. Mivel itt annyiféle segítő hivatású ember dolgozik, a szakma szinte minden területéről, ezért itt kiderült, hányféle módon lehet segítséget nyújtani, egyénileg, vagy csoportban, verbális, kreatív, manuális, mozgásos módon, hogy csak néhányat említsek. Persze mindehhez az kell, hogy legyen a gyászolóban erő, élni akarás, hogy egyáltalán kinyújtsa a kezét bármilyen irányba.

Ma meséltem a kis-nagylányomnak, hogy az anyukám aggódott, hogy Halottak Napján fogok megszületni. Végül nem, mert október 30.-án van a születésnapom, de majdnem. Azt mondja erre az én okos kislányom, hogy nem véletlen hát, hogy halállal foglalkozom. Mondhatni, erre születtem. Ez érdekes. Vajon tényleg van valamiféle összefüggés? Erre lettem predesztinálva? Van ilyen egyáltalán? És mi van, ha elfáradok a gyászolók segítésében, és valami egészen más felé visz az utam? Most akkor ez kötelez engem?

Az ősz azt hozta nekem, hogy hirtelenjében négy csoport vezetője, illetve tagja lettem. Egyikben vagyok tag, egy Orosz Katalin által vezetett Autogén tréning és önismereti csoport tagja, amely heti rendszerességgel találkozik egészen márciusig. Ez egy nagy elköteleződést jelent, ugyanakkor egy önismereti csoportban való részvétel többet hozhat a személyiségünk megismerésében és fejlődésében, mint amit akár sok év sem képes hozni, sőt, egy élet sem, hiszen végig rejtve maradhatnak hibás működéseink mozgatórugói.

Kiadás alatt áll a Vigasztalódás a gyászban /A haláleset és válás veszteségének feldolgozása című könyvem. Már lassan nyomdába kerül, úgyhogy szerintem október vége felé már kijön. A Jaffa Kiadó adja ki. Gyakorlatilag a drága exkluzív kivitelezésű Gyógypakkot fogja kiváltani lényegesen olcsóbban - igaz, a DVD nem lesz benne. Remélem, ez a változat el fog jutni azokhoz, akik segítséget keresnek.

Jövő héten elkezdődik kolléganőm által vezetett gyászcsoport a Hospice Házban, telt házzal, mert 17-en vannak. És elkezdődik az én két csoportom is. Ide mindkettőbe még lehet jelentkezni, a díjtalan Vendégbabák szüleinek gyászfeldolgozó csoportjába is - ami holnapután szerdán kezdődik - és a honoráriumért elérhető Sorstárs csoportba is.Ez utóbbi jövő pénteken, okt. 15.-én kezdődik.